settings icon
share icon
Kérdés

Miért utasítják el az emberek Jézust mint Megváltójukat?

Válasz


Nincs fontosabb döntés az életben annál, hogy az ember elfogadja vagy elutasítja-e Jézust mint Megváltóját. Vajon miért döntenek sokan az utóbbi mellett? Ahány ember, annyiféleképpen indokolja, hogy miért nem fogadja el Jézust, de az érvek többsége az alábbi általános kategóriákba sorolható:

1) Egyesek úgy gondolják, hogy nincs szükségük megváltóra. „Alapvetően jónak” gondolják magukat, és nincsenek tisztában azzal, hogy – mint mindenki más – ők is bűnösök, ezért nem járulhatnak Isten elé a maguk érdeméből. Jézus ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14:6). Aki elutasítja Krisztust, nem állhat meg Isten előtt, mert a saját érdemeire hivatkozva nem mentheti fel magát az ítélet alól.

2) Mások a társadalmi elutasítástól vagy az üldözéstől tartva döntenek úgy, hogy nem fogadják el Krisztust Megváltójukul. A János 12:42-43-ban említett hitetlenek azért nem vallották meg Krisztust, mert fontosabb volt számukra a pozíciójuk és a jó hírük Isten akaratánál. Közéjük tartoztak a farizeusok is, akik „többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét”.

3) Megint mások számára az evilági dolgok többet jelentenek az örökkévaló dolgoknál. A Máté 19:16-23-ban is egy ilyen emberről olvasunk. Ez a férfi nem akart lemondani földi vagyonáról azért, hogy örökre szóló kapcsolatba kerülhessen Jézussal (lásd még 2Kor 4:16-18).

4) Sokan egyszerűen csak ellenállnak a Szent Szellem vonzásának, aki el akarja vezetni őket a Krisztusban való hitre. István, az ősegyház egyik vezetője, ezt mondta azoknak, akik a kivégzésére készültek: „Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is.” (ApCsel 7:51) A Cselekedetek 28:23-27ben Pál apostol is hasonló kijelentést tett azokkal kapcsolatban, akik visszautasították az evangéliumot.

Bármilyen okból utasítsa is el valaki Jézus Krisztust, döntése katasztrofális következményekkel jár az örökkévalóságban. „Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (ApCsel 4:12), és azok, aki visszautasítják őt, „a külső sötétségre”, azaz a pokolba fognak vettetni, ahol „sírás és fogcsikorgatás” lesz az osztályrészük (Mt 25:30).

English



Vissza a magyar oldalra

Miért utasítják el az emberek Jézust mint Megváltójukat?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries