settings icon
share icon
Kérdés

Miért fontos a keresztény bemerítés?

Válasz


A keresztény bemerítés a Biblia szerint egy külső tanúbizonyság arról, hogy mi történt belül egy hívő életében. A bemerítés azt illusztrálja, hogy egy hívő azonosul Krisztus halálával, eltemetésével és feltámadásával. A Biblia azt mondja: “Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.” (Róma 6:3-4) A keresztény bemerítéskor a vízbe merülés jelképezi azt, hogy a hívőt eltemetik Krisztussal. A vízből felemelkedés pedig Krisztus feltámadásának a képe.

A bemerítéskor két feltételt kell figyelembe venni: (1) akit bemerítenek, az bízzon Jézus Krisztusban, mint Megváltóban, és (2) az illetőnek értenie kell a bemerítés jelentőségét. Ha valaki az Úr Jézust Megváltónak tartja, érti, hogy a bemerítés egy engedelmességi lépés, mellyel nyilvánosan kifejezi a hitét Krisztusban, és be szeretne merítkezni – akkor nincs oka annak, hogy ne merítsék be. A Biblia szerint a keresztény bemerítés egyszerűen egy engedelmességi lépés, nyilvános megvallása a Krisztusban üdvösségért való hitnek. Fontos, mert engedelmességi lépés – nyilvános kimondása a Krisztusban való hitnek és elkötelezettségnek, azonosulás Krisztus halálával, temetésével és feltámadásával.

English



Vissza a magyar oldalra

Miért fontos a keresztény bemerítés?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries