settings icon
share icon
Kérdés

Mit jelent Isten fegyverzete?

Válasz


Az „Isten fegyverzete” kifejezés az Efézus 6:13-17-ből ered: „Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.”

Az Efézus 6:12 világossá teszi számunkra, hogy a Sátán ellen vívott harc szellemi természetű, ezért semmilyen kézzelfogható fegyver nem bizonyul hatásosnak sem vele, sem csatlósaival szemben. Nem tudjuk, hogy pontosan milyen hadicselek szerepelnek Sátán tárházában, azt azonban világosan értésünkre adja az Ige, hogy ha hűségesen követjük e tanácsokat, meg tudunk majd állni vele szemben, és győzelmet aratunk felette, bármilyen stratégiát vessen is be ellenünk.

A fegyverzet első eleme az igazságszeretet (14. vers). Ez könnyen érthető, hiszen Sátánt a „hazugság atyjának” nevezi a Biblia (János 8:44). A hazugság egyike az Isten által leginkább gyűlölt dolgoknak, és a „hazug nyelv” „utálatos előtte” (Példabeszédek 6:16-17). Ezért arra biztat bennünket az Ige, hogy vegyük magunkra az igazságot saját megszentelődésünk és szabadulásunk érdekében, továbbá azok javára is, akiknek bizonyságot teszünk.

Ugyancsak a 14. versben azt olvassuk, hogy a megigazulás páncélját is öltsük magunkra. A páncél (vagy a Károli fordítás szerint: mellvas) a harcos létfontosságú szerveit védte a máskülönben halálos kimenetelű ütések ellen. Ez a megigazulás nem az ember igaz cselekedeteit jelenti, hanem Krisztus igazságát, amelyet Isten nekünk tulajdonít, amelyet mi hit által elfogadhatunk, s amely óvja a szívünket Sátán vádjaival szemben, és megvédi legbensőbb lényünket a támadásaitól.

A 15. vers arról beszél, hogy a lábunkat is fel kell készítenünk a szellemi harcra. Háborúban az ellenség olykor veszélyes tárgyakat helyez az előrenyomuló katonák útjába. Az a gondolat, hogy lábunkat a békesség evangéliumába kell öltöztetnünk, azt sugallja, hogy be kell hatolnunk Sátán területére a kegyelem üzenetével, mert csak így nyerhetjük meg a lelkeket Krisztusnak. Közben azonban ügyelnünk kell az ellenség csapdáira, Sátán ugyanis számos akadályt gördít az evangélium hirdetésének az útjába.

A 16. versben említett hit pajzsa segítségével elháríthatjuk a kétség nyilait, melyekkel azért vesz célba bennünket Sátán, hogy megkérdőjelezzük Isten hűségét és beszédét. Hitünk, melynek Krisztus a „szerzője és beteljesítője” (Zsidó 12:2), csakugyan olyan, akár egy aranylón csillogó, masszív pajzs.

Az üdvösség sisakja a 17. versben a fej védelmére szolgál, vagyis az egyik legfontosabb testrészünket óvja. Mondhatnánk azt is, hogy gondolkozásmódunk is védelemre szorul. A fejben lakozik az értelem, amely nem fogadja el a hamis tanokat, és nem hajlik meg Sátán kísértései előtt, ha egyszer megragadta az örök élet evangéliumi reménységét. Annak, aki még nem nyert üdvösséget, semmi esélye kivédeni a fejére mért ütéseket, azaz a hamis tanokat, mert nem viseli az üdvösség sisakját, és értelme képtelen különbséget tenni a szellemi igazság és a szellemi hazugság között.

A 17. versben a Lélek kardjáról olvasunk, és magyarázatot is kapunk a jelentésére: Isten Igéje értendő alatta. Az összes többi szellemi fegyver a védekezésre szolgál, és a Lélek kardja az egyetlen támadó fegyver Isten fegyverzetében. Ez sokat elárul Isten Igéjének szentségéről és a benne rejlő erőről. Nem lehet elképzelni ennél hatalmasabb szellemi fegyvert. Amikor Jézus megkísértetett a pusztában, mindig Isten Igéjével vágott vissza Sátánnak. Micsoda áldás, hogy nekünk is ugyanez az Ige van a kezünkben!

A 18. vers arra biztat, hogy miután magunkra öltöttük Isten fegyverzetét, imádkozzunk is „a Lélek által” (vagyis Krisztus értelmével, szívével és az Ő értékrendjét szem előtt tartva). Nem szabad elhanyagolnunk az imádkozást, mert ez a módja annak, hogy szellemi erőt nyerjünk Istentől. Imádság és Istenre hagyatkozás nélkül a szellemi hadviselésre irányuló kísérleteink kudarcba fulladnak. Isten fegyverzete – az igazságszeretet, a megigazulás, az evangélium, a hit, az üdvösség, Isten Igéje és az imádság – nem más, mint Istentől kapott eszköztárunk, melyeket bevetve szellemi győzelmeket arathatunk, s kivédhetjük Sátán támadásait és kísértéseit.

English



Vissza a magyar oldalra

Mit jelent Isten fegyverzete?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries