Léteznek földönkívüliek vagy UFÓk?




Kérdés: Léteznek földönkívüliek vagy UFÓk?

Válasz:
Először is definiáljuk „földönkívülieket” úgy, mint „akik erkölcsi döntésekre képesek, és intellektussal, érzelmekkel és akarattal rendelkeznek”. Most pedig néhány tudományos tény:

1. Az ember a naprendszerünkben már majdnem az összes bolygóra küldött járművet. A bolygók tanulmányozása alapján, a Marson és esetleg a Jupiter egyik holdján kívül kizártuk az élet létezésének lehetőségét.

2. 1976-ban az USA kettő marsjárót küldött a Marsra. Mindkettő olyan eszközökkel volt felszerelve, amelyekkel a marsfelszíni homokból vett mintában az élet jelei után kutathattak. Semmit sem találtak. Ezzel szemben, ha a legmeddőbb sivatagi földet vagy az Antarktisz fagyott talaját megvizsgáljuk, nyüzsögnek bennük a mikroorganizmusok. 1997-ban az USA a Pathfinder nevű marsjárót küldte a Marsra. Az a jármű még több mintát vett, és még sokkal több kísérletet végzett. Ez sem talált életre utaló jeleket. Azóta több Mars-missziót is indítottak. Mindig ugyanazzal az eredménnyel.

3. A csillagászok folyamatosan új bolygókat fedeznek fel távoli naprendszerekben. Vannak, akik azzal állnak elő, hogy a bolygók ilyen hatalmas sokasága azt bizonyítja, hogy a világegyetemben valahol életnek kell lennie. A tény pedig az, hogy ezek körül egy sem bizonyult olyannak, ami akár csak közelébe érne az életet lehetővé tevő bolygó fogalmának. A földtől való hatalmas távolságuk miatt lehetetlen megítélni, hogy fenntartható-e az élet rajtuk. Tudván, hogy naprendszerünkben egyedül a Földön lehetséges az élet, az evolucionisták nagyon találni akarnak valamelyik másik naprendszerben egy olyan bolygót, ami alátámasztja, hogy az élet biztos kialakult. Nagyon sok bolygó létezik, de semmiképpen sem tudunk eleget róluk, hogy megbizonyosodhatnánk róla, hogy alkalmasak-e az életre.

Nos, mit mond erről a Biblia? Isten teremtményei között a föld és az emberiség különleges helyet foglal el. Az 1 Mózes 1 arról beszél, hogy Isten még a nap, a hold és a csillagok előtt megteremtette a földet. A Cselekedetek 17:24, 26-ban ezt olvassuk: „Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban… az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait.”

Eredetileg az emberben nem volt bűn, a földön pedig minden „nagyon jó” volt (1 Mózes 1:31). Az első ember bűnbeesése (1 Mózes 3) olyan problémákat eredményezett, mint például a betegség és a halál. Noha Isten szemében az állatoknak nincs személyes bűnük (nem erkölcsi teremtmények), mégis szenvednek és kimúlnak (Róma 8:19–22). Jézus Krisztus azért halt meg, hogy a megérdemelt büntetésünket elvegye. Amikor visszatér, visszafordítja majd azt az átkot, ami Ádám óta létezik (Jelenések 21–22). A Róma 8:19–22 szerint az egész teremtés epekedve várja ezt. Fontos azt is megjegyezni, hogy Krisztus az emberiségért halt meg, és csak egyetlen egyszer tette meg (Zsidók 7:27; 9:26–28; 10:10).

Ha most az egész teremtés szenved az átok miatt, akkor a földön kívül esetleg létező minden más élet is szenved. Ha — most az érvelés kedvéért — más bolygón is léteznek erkölcsi lények, akkor ezek is szenvednek; ha pedig most nem, akkor majd eljön a nap, amikor biztosan szenvedni fognak — amikor hatalmas robajjal minden elmúlik, és az elemek égve felbomlanak (2 Péter 3:10). Ha soha nem vétkeztek, akkor Isten igazságtalan lenne, ha megbüntetné őket. Ha pedig vétkeztek, és Krisztus csak egyszer halhat meg (amit a földön tett meg), akkor ők megmaradnak a bűnükben, ami szintén ellentétes Isten természetével (2 Péter 3:9). Ez egy megoldhatatlan paradoxon számunkra, na persze csak akkor, ha léteznek földönkívüliek.

És mi a helyzet a nem erkölcsi és nem értelmes életformákkal más bolygókon? Vajon lehet alga, vagy akár macska és kutya más, ismeretlen bolygókon? Tételezzük fel, hogy igen, és még csak nem is igazán ellenkezne semmilyen bibliai szövegrésszel. Ugyanakkor igencsak problémás lenne a válaszadás az olyan kérdésekre, mint például „Ha az egész teremtés szenved, akkor mi célja lehetett Istennek azzal, hogy nem értelmes lényeket teremt távoli bolygókra, hogy ott szenvedjenek?”

Összefoglalva tehát, a Biblia nem enged bennünket arra következtetni, hogy van élet máshol is a világegyetemben. Sőt, a Biblia néhány kulcsfontosságú okot is megad, hogy miért nem lehet. Igen, sok furcsa, megmagyarázhatatlan dolog történik. Nem szükséges viszont ezeket földönkívülieknek tulajdonítani. Ha konkrét oka van ezeknek, akkor az valószínűleg szellemi, azon belül is démoni lehet.



Vissza a magyar oldalra



Léteznek földönkívüliek vagy UFÓk?